Mi történt nálunk?

2011.4.1.

Megtartották a XX. Kosztolányi Dezső Napokat

XX. alkalommal rendezték meg 2011. március 31-én és április 1-jén a Kosztolányi Dezső Napokra Szabadkán

Első napon a Kosztolányi-talány műveltségi vetélkedőt ejtették meg Hicsik Dóra könyvátros szervezésében.

Második napon a hagyományos tudományos tanácskozásra került sor.A konferencia résztvevőit az emlékbizottság nevében Hózsa Éva egyetemi tanár, Ágoston Pribilla Valéria, a Városi Könyvtár igazgatóhelyettese, Dragan Rokvić, a könyvtár igazgatója és Korhecz Tamás, az MNT elnöke üdvözölte

A tanácskozáson Pomogáts Béla. Három Esti Kornél vers; Bányai János: Bori Imre Kosztolányija és Esterházy Péter Estije; Szajbély Mihály Egy Esti-törénet elsődleges (hírlapi) kontextusa; Bengi László: Határ-átlépések: Kosztolányi: Esti Kornél: Barkochba; Virág Zoltán: Esti Kornél víztükrei című előadásai hangzottak el.

A folytatásban Bengi László, Dévavári Beszédes Valéria és Ágoston Pribilla Valéria bemutatták az elmúlt év Kosztolányihoz kötődő- köthető kiadványait. A Kosztolányi kritikai kiadás sorozat két kötetét Bengi László ismertette, majd bemutatásra került Hicsik Dóra: Alma mater és Danyi Magdolna Értelmezések című könyve, valamint a tavalyi tanácskozás anyagának gyűjteménye a Városi Könyvtár kiadásában.

A tanácskozás résztvevői ezután koszorút helyeztek el Kosztolányi Dezső mellszobrára és emélktáblájára.

,,Hát légy üres te s könnyű,
könnyű, örökre-játszó,
látó, de messze-látszó,
tarkán lobogva száz szó
selymével, mint a zászló,
vagy szappanbuborék fenn,
szelek között, az égben,
s élj addig, míg a lélek,
szépség, vagy a szeszélyek,
mert - isten engem - én is,
én is csak addig élek.

Menj mély fölé derengni,
burkolva, játszani szinben,
légy mint a semmi,
te minden."

(Kosztolányi Dezső: Esti Kornél éneke)

 

Támogatóink:

Magyar Nemzeti Tanács

Szabadka Város Önkormányzata

A Magyar Köztársaság szabadkai Főkonzulátusa

Timp Kiadó

Forum Könyvkiadó

zEtna Kiadó

Grafoprodukt Szabadka

Fornetti

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"