Mi történt nálunk?

2013.3.22.

Sikeresen zajlott le a Kosztolányi- talány

Március 21-én a Kosztolányi Dezső Napok keretében megtartották a már hagyományos Kosztolányi- talány vetélkedőt. Idén a vetélkedő a Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg a szabadkai Városi Könyvtár és a szegedi DEAK Zrt. közös programjaként, Kulturális utazások Szeged és Szabadka régiójában, röviden CULTRAIL elnevezássel.

Mintegy 150 vajdasági és magyarországi diák vett részt a programban, akik Kosztolányi Pacsirta című regénye és egy régi térkép segítségével kellett, hogy megtalálják a regény helyszíneit Szabadka központjában. A szakadó eső sem tudta elvenni a diákok kedvét a vetélkedőtől, és sikeresen oldották meg a feladatokat, amelyeket Hicsik Dóra könyvtáros és Éva Micskó informatikus dolgozott ki. Első helyezést a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Ginázium egyik csoportja, második helyezést a szegedi Deák Ferenc Gimnázium csoportja, harmadik helyezést pedig szintén a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Ginázium diákjai csoportja érte el.

A Kosztolányi- talány második napján a vajdasági diákok Szegedre utaztak, s látogatást tettek a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol megtekintették az Informatikatörténeti múzeumot, a Látványlaboratóriumot, valamint fizikai és csillagászati szemléltető termeket. Ezután a diákokat fogadták a Szeged Megyei Jogú Város székházának üléstermében, ahol előadást hallhattak a város történetéről.

A projekt célja, az utazás Szeged és Szabadka régiójában, és a kulturális együttműködés a két város között, teljes mértékben megvalósult, s mindenkit megerősített a Kosztolányi-talány szellemi értékeivel való azonosulásban.

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"