Mi történt nálunk?

2013.12.27.

Ninkov K. Olga hagyta agyagba ágyazott kéznyomát a Helyismereti osztályon

   A korábbi évekhez hasonlóan az idén is a szabadkai Városi Könyvtár Helyismereti osztályán december 27-én városunk művelődési életének ismert alkotói találkoztak egymással. A már hagyományosan az év utolsó napjaira időzített találkozón Dragan Rokvić, a Könyvtár igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, majd röviden összegezte az elmúlt év eredményeit, és szólt a 2014-es évi tervekről.

  A Helyismereti osztály könyvtárosa, Mile Tasić kezdeményezése nyomán az idén sorrendben már a tizedik szabadkai alkotó hagyta agyagba ágyazott kéznyomát az osztályon szervezett alkalmi ünnepség keretében. Az idén dr. Ninkov K. Olga művészettörténész, a Városi Múzeum kusztosza érdemelte ki az elismerést a 2013-ban megjelent Az idők arcai – Portrék a szabadkai Városi Múzeum Képzőművészeti osztályának gyűjteményéből című könyvével, mely az év helyismereti könyve díjat is elnyerte, valamint Ljubica Vuković Dulić művészettörténésszel közösen jegyzett, a Szecesszió a szabadkai közgyűjteményekben című kiadvánnyal.

  Mile Tasić kiemelte, hogy ez a díj politikai és nemzeti elkötelezettségtől független, az egyetlen, ami fontos, a létrehozott érték.

 Ninkov K. Olga a második nő a díjazottak sorában. A díjazott megköszönte az elismerést a Városi Könyvtár munkatársainak, majd külön dícsértettel illette az intézményt, hogy a digtalizált anyag már hozzáférhető a kutatók számára.

  Az agyagba ágyazott kéznyoma mellé Ninkov K. Olga a Nap ősi szimbólumát is odarajzolta, amely városunkban több helyen is előforduló és felismerhető szimbólum.

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"