Mi történt nálunk?

2019.12.18.

A gimnázium tanulói továbbjutottak az Olvasással a csillagokig kvíz következő fordulójába

Ahogy a verseny szervezőitől, a Horvátországi Iskolai Könyvtárosok Hálózatától értesültünk Horvátország és Szerbia területéről idén 424 középiskolás vett részt az Olvasással a csillagokig tudás- és kreativitáskvíz iskolai fordulóján. Közülük huszonketten a Svetozar Marković Gimnázium, a Politechnikai Középiskola és az Egészségügyi Középiskola tanulói. A versenyzőknek 40 perc állt rendelkezésükre, hogy megválaszolják az 50 kérdést, melyekre a válaszokat Douglas Adams Útikalauz a galaxishoz stopposoknak című könyvében találhatták meg. Tehát a versenyhez való részvételhez el kellett olvasniuk az adott könyvet.

Ahhoz, hogy továbbjussanak a verseny következő szintjére legalább 30 pontot kellett elérniük, ami legalább 60%-a a helyes válaszoknak. A versenyben részt vevő 22 szabadkai középiskolás diák közül tíz szabadkai gimnazista teljesítette ezt a követelményt: Luka Mrkaljević, Adriana Sakač, Kristina Vuković, Josipa Dulić, Josipa Kujundžić, Dražen Vidaković, Tomislav Huska, Zdenko Ivanković, Luka Prćić.

A továbbjutó fiatal olvasók már megkezdték a felkészülést a körzeti versenyre, amelyet 2020. március 6-ra terveznek. Addigra a hallgatóknak el kell olvasniuk Ray Bradbury Fahrenheit 451 című regényét. A kvízt Szabadkán a Szabadkai Városi Könyvtár szervezi a Hrvatska riječ támogatásával.

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"