Mi történt nálunk?

2011.3.31.

Kosztolányi- talány a XX. Kosztolányi Dezső Napokon

A Kosztolányi Napok szervezőbizottsága idén különleges játékkal emlékezett az íróra.

A Kosztolányi-talány vetélkedőre 25 csapat jelentkezett, s nagy örömünkre szolgált, hogy nem csak szabadkai, hanem topolyai, zentai és zombori középiskolások is versenyeztek.

A vetélkedőre 2011. március 31-én 10 órakor került sor. A csapatok a könyvtár olvasótermében gyülekeztek, ahol Ágoston Pribilla Valéria és Lovas Ildikó köszöntötte őket. Ezután megismerhették Micskó Évát, a könyvtár informatikusát, aki a Facebookon népszerűsítette a rendezvényt. A gyakorlati tudnivalókat Hicsik Dóra, a vetélkedő főszervezője tudatta velük.

A Kosztolányi-talány verseny célja az volt, hogy a középiskolások más szemszögből is megismerjék a várost, s felfigyeljenek olyan épületekre, utcákra, amelyek fontos szerepet játszottak Kosztolányi Dezső életében. A csapatok egy feladatlappal és egy térképpel járták a várost. A feladatlapon idézetek, feladványok voltak, amelyek alapján rá kellett jönniük, hova menjenek, mit fényképezzenek le. A főbb helyszíneken - Sétaerdő, Svetozar Marković Gimnázium, Kosztolányi Dezső Színház, Városi Múzeum - feladatlapokat kaptak. A feladatlapok alapján derült ki, vajon mennyire emlékeznek az ajánlott olvasmányokra, s mennyire készültek fel a versenyre. A feladatok között volt kakukktojás, Igaz vagy hamis? Képfelismerés. A színházban egy előre meghatározott novellát kellett elmesélniük, s a csapatok többségének nagy élményt jelentett a helyszín és a próbatétel is.

A csapatoknak 16 helyszínt kellett megtalálniuk: a sétaerdőt, a Svetozar Marković Gimnáziumot, a Kosztolányi Dezső Színházat, a Városi Múzeumot, a varázsló kertjét, a Gombkötő utcát, Csáth Géza szülőházát, a Brenner család házát, a vasútállomást, a Zenedét, Kosztolányi szülőházának helyét, a Vörös Ökör elemi iskolát, Csáth Géza és Munk Artúr szobrát, a színházat, az Arany Bárányt és a valamikori Kaszinó helyét, a könyvtár épületét.

A versenyzők más-más útvonalon járták be a helyszíneket, hogy nem ütközzenek egymásba. Az első csapatok már 12 óra után visszaérkeztek a könyvtárba. A vetélkedőt előadás követte: a Kosztolányi Színházban Tolnai Ottó: A Kisinyovi rózsa c. előadást láthatták. Ezután került sor a díjátadóra.

A csapatok rangsorolásánál nem az időeredmény számított, hanem a megoldott feladatok.

Eredmények:



I. DÍJ:


Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka: Ozsvár Andrea, Nagy Klaudia, Kis Torma Natália, Juhász Bernadett
Svetozar Markovic Gimnázium: Tőke Adrienn , Lódi Csilla, Ladóczki Judit, Rédler Natália
Politechnikai Középiskola, Szabadka: Fehér Henriette, Fehér Lilla, Fehérvári Csilla, Jagodity Natália, Nagy Gergely

 

II. DÍJ:


Bolyai Gimnázium, Zenta: Simonyi Máté, Hajnal Andor, Nagy Abonyi Emese, Vrbaški Iván
Egészségügyi , Szabadka: Toldi Tímea, Körmöci Krisztina, Toldi Nikolette, Varga Petra
Egészségügyi , Szabadka: Kelemen Renáta, Markovic Krisztina, Mészáros Boglárka, Soód Viola
Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka: Fülöp Tímea, Délic Mia, BerecSára, Szombati Dorottya
Politechnikai , Szabadka: Barna Melinda, Győri Dorottya, Somogyi Klaudia, Sziveri Réka
Politechnikai Középiskola, Szabadka: Bartalos Balázs, Dukai Ádám, Vajda Olivér, Dudás Dániel
Svetozar Marković Gimnázium: Csákány Edvin, Márton Dávid, Radvánszki Adrianna, Joó Bence
Svetozar Markovic Gimnázium: Huszka Lilla, Reéb Zsófia, Rizsányi Attila, Szedlár Ágnes.
Svetozar Markovic Gimnázium: Korom Ágnes, Krekity Szilvia, Puskás Arnold, Árpádffy Lovas Tamás
Vegyészeti , Szabadka: Birkás Lenke, Szabó Szebasztián, Dongó Zsanett, Vojnic M. Valentin

 

III. DÍJ:

 

Dositelj Obradovic Gimnázium, Topolya: Krakovszki Martina, Pastyik Viola, Pelle Valentina, Vida László.
Gimnázium, Zombor: Antalovics Péter, Koleszár Tibor, Goretic Péter, Fingelt Angéla
Ivan Saric Középiskola: Komenda Tivadar, Törőcsik Áron, Lékó Gábor, Bodó István
Ivan Saric Műszaki Középiskola: Bábity Anikó, Nagy Margaréta, Györe Bettina, Szakács Kinga
Ivan Saric Műszaki Középiskola: Kanalas Brigitta, Uzunovity Leonóra, Vencel Teodóra, Vujkovity Durmis Krisztina
Ivan Saric Műszaki Középiskola: Karsai Arnold, Márton Sámuel, Milovánovics Krisztián
Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka: Kerekes Zsófia, Kurfis Daniella, Muhi Ágnes, Oláh Zsófia.
Közgazdasági Középiskola, Zenta: Erdélyi Ivett, Bata Timea, Olovics Nikolett, Fehér Viktor
Politechnikai , Szabadka: Kajdocsi Emese, Kollár Márta, Rajcsity Ivana, Varga Tímea, Győrfi Marianna
Politechnikai , Szabadka: Káplár Ákos, Gulyás Krisztián, Németh Dániel, Haverpus Krisztián

 

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"