Mi történt nálunk?

2010.3.25.

XIX. Kosztolányi Dezső Napok

Szabadka, 2010.03.25., 26. és 29.

Idén is folytatódott a Kosztolányi Dezső Napok hagyománya, hiszen XIX. alkalommal többnapos rendezvénnyel adóznak a szabadkai Városi Könyvtárban Kosztolányi Dezsőnek, Szabadka nagy költőjének és művének.

Első napon az általános iskolások számára kiírt képzőművészeti pályázat és a középiskolások számára kiírt film és Power Point előadás készítésére, valamint esszéíró pályázat díjazottjainak gazdag könyvjutalmakat osztottak ki. Ágoston Pribilla Valéria a szervezőbizottság nevében elmondta, hogy az előző évekhez képest több pályamunka érkezett, és figyelemre méltó, hogy Vajdaság többi részeiről és Magyarországról is érkeztek munkák.

Késő délután Szegedy-Maszák Mihály akadémikus rendhagyó irodalomórát tartott a nagyszámú fiatalból álló közönségnek Nyelv és nemzet Kosztolány Dezső munkáságában címmel. Az előadás átfogó és mégis új látószögből láttató képet nyújtott Kosztolányi munkásságáról, kortársaihoz, az irodalmi és politikai élethez, s végül a nyelvhez-anyanyelvhez, fordításhoz való viszonyáról.

A rendezvény másnap tanécskozással folytatódott.

Mivel egy mű recepciója egy idegen kultúrában a művek fordításának függvénye, és, mivel Kosztolányi egyik legjelentősebb magyar fordítója is az idegen nyelvű irodalomnak, idén a más nyelvekre átültetett életmű és a Kosztolányi recepció, valamint Kosztolányi fordítói hitvallásának a néhány érdekes szegmensét tűzték ki témául a szervezők.

A tanácskozás résztvevőit Dragan Rokvić, a Városi Könyvtár igazgatója és Ágoston Pribilla Valéria köszöntötte. A tanácskozás résztvevői Pomogáts Béla, irodalomtörténész, Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, irodalomtörténész, Rudas Jutka, a Maribori Egyetem Magyar Tanszékének tanára, Marko Čudić, a Belgrádi Nyelvtudományi Egyetem Magyar tanszékének segédtanára, Arany Zsuzsanna, Kosztolányi művei kritikai kiadásának koordinátora, Balázs Imre József, a Kolozsvári Egyetem Magyar Tanszékének tanára voltak. Elnökölt Hózsa Éva, egyetemi tanár és Ágoston Pribilla Valéria.

A tanácskozást követően bemutatták S. Gordán Klára könyvét az Életjel kiadásában: Kosztolányi kultusza a Vajdaságban. A könyvről Beszédes Valéria és a szerző beszélt.

Ezután bemutatkozott a Korunk c. erdélyi folyóirat. A folyóiratot Balázs Imre József és a főszerkesztő, Rigán Lóránd ismertették.

Végül a Városi Könyvtár új kiadványa is bemutatásra került, amely Ágoston Pribilla Valéria, Hózsa Éva és Ninkov K. Olga szerkesztésében jelent meg "Csak nézni kell ezeket a rajzokat": Csáth Géza földesi naplórajzainak és rajzfüzetének atlasza címmel.

A könyv nagyobbrészt azokat a rajzokat mutatja be, amelyeket a Városi Könyvtár birtokában lévő Csáth kéziratos orvosi naplója tartalmaz, de helyet foglalnak benne a Városi Múzeumban fellelhető rajzok és egy, a Dévavári-hagyatékban található festmény is.

A tanácskozás résztvevői délután koszorút helyeztek el a Kosztolányi emléktáblán és mellszobrán a Gimnázium előtt.

A Kosztolány Dezső Napok március 29-én folytatódnak. Ez a nap Kosztolányi Dezső születésének napja, amely nap a Vajdasági Magyar Irodalom és Olvasás Napja is egyben. E napon Szabadka főterén, a Szabadság téren az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet könyvbusza március 29-én délelőtt 11 órától este 18 óráig közszemlére teszi a kiadó legújabb kiadványait, akárcsak a zentai zEtna, valamint a zentai Vajdasági Magyar Művelődési Intézet legfrissebb köteteit. Az említett kiadókon kívül más vajdasági magyar kiadók is a szabadkai olvasók elé tárják legújabb produkciójukat. A olvasás népszerűsítését célzó akció keretében 13 órától 15 óráig a könyvbusznál Verebes Ernő zentai, és dr. Hódi Sándor adai szerzők dedikálják legújabb könyveiket.

A Kosztolányi Dezső Napok zárórendezvényeként este 2010. március 29-én a Városi Könyvtár olvasótermében 19.00 órai kezdettel fellép Lukács Sándor Prima Primissima-Díjas, érdemes művész.

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"