Mi történt nálunk?

2017.9.1.

Befejeződött a X. Etno kamp

2017. augusztus 21-e és 25-e között, a Horvát Olvasókör szervezésében és a Szabadkai Városi Könyvtár segítségével immár tizedik alkalommal megszervezett Etno kampon 85 gyerek és 55 önkéntes segítő vett részt. A résztvevők öt napon kéresztül különböző foglalkozások segítségével megismerték a vajdasági horvátok történelmét, hagyományait, szokásait, de gazdagodtak modern ismeretekkel is. A kézműves foglalkozások alatt megtanulták a slingelés technikáját, Készítettek képkereteket szalmából, szpinnereket, barátságkarkötőket, gyűrűket szilikonból, virágdíszeket hajba, ruházatra, gyertyatartókat és műanyag ékszereket, asztali focit és szalvéta ill. ceruzatartókat. Emellett néphagyományokkal, tamburazenével, tánccal, gasztronómiával, irodalommal, szavalással, színjátszással és más egyéb dologgal is megismerkedhettek a résztvevők, valamint Csikériára kirándultak.

Az augusztus 25-én megtartott zárórendezvényen a táborban készült tárgyakat kiállították és bemutatták mi mindent tanultak ez a néhány nap alatt. A szabadkai és környékbeli résztvevők mellett Belgrádból, Hvar szigetéről és Spanyolországból is érkeztek gyerekek.

1 2 3 4 5
 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"