Könyvajánló

Jodi Picoult:
Gyere haza

A Gyere haza című kötetének első lapjain egy házaspár küzdelmeibe nyerhetünk bepillantást, akik már sokadjára próbálkoznak azzal – sikertelenül –, hogy gyermekáldásban lehessen részük. Hosszú évek után a megpróbáltatásokkal teli, szinte megfizethetetlenül drága lombikbébiprogramnál kötöttek ki, ami ugyan némi reménysugárt jelent, de talán pont emiatt még fájdalmasabb kudarcokkal ér véget. Mikor Zoe a babaváró ünnepségen veszíti el következő magzatát, Max belátja, hogy képtelen ezt tovább folytatni: nem akar többet próbálkozni, nem szeretné többet így látni feleségét. Ám Zoe nem hajlandó lemondani az anyaságról, ő a végsőkig próbálkozna: ez az ellentét végül váláshoz vezet. Házasságuk felbontása és legutóbbi vetélése után Zoe úgy érzi, nem lesz képes kimászni a gödörből, ám végül rátalál egy barátra, Vanessa személyében. Barátságuk később mély és őszinte szerelemmé alakul. Ám boldogságuk nem lehet felhőtlen, hiszen a társadalmi kirekesztés és megbélyegzettség égető billogként hagyja ott nyomát közösen töltött hétköznapjaik legharmonikusabb pillanatain is. S ahogy a bevezetőben említettem: Picoult újabb könyve teljesen olyan, mint az eddigiek. Fejezetről fejezetre váltogatott nézőpontokon keresztül ismerjük meg a teljes történetet, s ezek az elbeszélések olykor nem is különbözhetnének jobban egymástól. Picoult pont ezekre az ellentétekre hegyezi ki regényét. Miközben olvassuk, mindhárom elbeszélőnek – Zoe-nak, Max-nek és Vanessának – teljesen, vagy éppen részben igazat adunk, vagy csak hajlandóak vagyunk megérteni álláspontjukat. Ám Picoult karakterei sajnos itt sem lesznek igazikarakterek: szereplői legfontosabb attribútumai nem is annyira a tulajdonságok, inkább a velük történt események – a történések határozzák meg őket. Klasszikus értelemben felfogott karakterizációról inkább a mellékszereplők esetében – pl. Clive tiszteletes, vagy Angela Moretti – lehet szó, ám ők kicsit meg mintha túl sztereotípra sikerültek volna. Mindenesetre az írónő újabb könyve ismét feldobott pár remek témát populáris és olvasmányos köntösbe csavarva, amiken érdemes elgondolkodni, s a felmerült – olykor provokatív –kérdésekre megadni a magunk válaszait. Ám véleményem szerint Picoult a szexualitás kérdésében mintha átlendült volna egy kicsit a ló túloldalára: némely kijelentésében úgy fogalmazott, hogy egy homoszexuális kapcsolat mennyivel jobb, kellemesebb, mint egy heteroszexuális kapcsolat, és hogy csak a homoszexuális pároknál képzelhető el a partnerek közötti egyenlőség. Ami szerintem ugyanúgy nem fair, mint teszem azt egy homoszexuális kapcsolat el nem ismerése. Miért kell ezt vagy azt a fajta párkapcsolatot degradálni? Miért kell az egyiket jobbnak, egyenlőbbnek kikiáltani a másiknál egy olyan könyvben, aminek az egyik üzenete – szerintem – mások elfogadása lenne?Hibái ellenére valóban ez is egy olyan Picoult könyv, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Kezdő és haladó Picoult-olvasóknak egyaránt ajánlom – olvasás alatt és még utána is garantáltan nem hagynak nyugodni gondolataink. Külön említést érdemel a könyvet átható zeneiség is, ami nem véletlen: ugyanis egyik főszereplőnk, Zoe zeneterapeuta. Nem csupán felbukkannak itt-ott a szövegben ismert vagy kevésbé ismert zeneszámok címei, hanem minden fejezet elején egy-egy, Zoe aktuális hangulatát tükröző dal is megtalálható, amelyeket akár az írónő honlapjáról, akár az Athenaeum Kiadó honlapjáról ingyenesen letölthetnek az érdeklődők.

Fülöp Anna