Könyvajánló

Fejős Éva:
Nápolyi vakáció

Nápolyi vakáció

Ladányi Niki, a fiatal oknyomozó újságírónő élete nagy sztoriját egy hidegvérű bűnözőnek köszönheti, akit sikeresen rács mögé juttatott. Verbovszky azonban nem felejt, és miután megszökik a zárkából, elindul, hogy bosszút álljon a lányon. Niki éppen forró nyomon van, Magyarországról kicsempészett kutyák után nyomoz Nápolyban, ahová kivételesen az édesanyját is magával viszi. A lány anyja találkozik ifjúkori szerelmével, Alessandróval, és a megkésett randevú az egykori szabóval – ma már sikeres olasz divatház-tulajdonossal – mindkettőjük számára többet jelent a múlt utáni vágyakozásnál. Alessandro fia, Giacomo pedig Niki iránt érez egyre erősebb vonzalmat, de a sarkukban lévő bűnöző, Niki lezáratlan szerelme Andrással, a pesti nyomozóval és a nagymama váratlan és veszélyes küldetése olyan fordulatot hoz a nápolyi vakációba, ami talán örökre megváltoztatja a két család életét…
Vajon újra lehet kezdeni egy kapcsolatot harminc év után? Öröklődik-e a szerelem anyáról lányára? Dönthet-e a fiú apja akarata ellenében, ha a cég és a család jövője a tét? Kitarthat-e a magyar nyomozó az igazság mellett, ha azzal a szeretteit és önmagát is veszélybe sodorja? Szerelem és karrier, bosszú és megbocsátás, hagyomány és újrakezdés; három generáció, két család, egy életre szóló döntés – ez Fejős Éva eddigi legjobb regénye, a Nápolyi vakáció.


Kedvencelte 4

Most olvassa 9

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1

Elcserélné vagy eladná

>2.000 Ft ★★★★★ Eladó susogo9 könyve>1.400 Ft ★★★★★ Eladóleah23 könyve>1.500 Ft ★★★★★ Eladó ElcserélhetőMarin könyve>1.000 Ft Eladól2njpx könyve

Kiemelt értékelések

+>5tündérrózsaP 8 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

Szeretem, hogy Éva mostanában belesző egy-két krimiszálat is a történeteibe, én szívesen látnék még egy kicsivel többet is ezekből. Sajnálom, hogy a kutya-téma nem lett jobban kifejtve, bár nem tudom, hova lehetett volna még besuvasztani azt a dolgot is. :)
Tetszett a Dinnyefüzet, viszont azt hiszem, én más betűtípust használtam volna, hogy kicsit kiemelkedjen a történetből (de ez legyen a legkevesebb). Giacomo-t és apját is megkedveltem, legszívesebben most rögtön indulnék Nápolyba, Positanoba, Caprira… egyszer mindenképpen eljutok oda (is).
Bár néhol elég kiszámítható, hogy mi fog történni, a végén mégis egy olyan fordulat van, amire nem gondoltam. Persze, így utólag azt mondom, „igen, számíthattam volna erre”, de viszonylag későn jöttem rá az összefüggésekre.
Amit viszont negatívumként említenék, az a cipő. Kicsit soknak tartottam a leírásokat, hogy ki, mikor, milyen cipőt vesz fel. Röviden összefoglalva kicsit kevesebb cipőt és több krimit szívesen látnék. :D
Remélem, hamarosan újra találkozhatunk Ilona nagyival és az ő lila kalapjával. :))+>2monalisa 2013. november 25., 16:21−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

<pJuhéé, én lehetek az első, aki értékelést ír róla! :D Szóval, nagyon tetszett, tipikusan Fejős Évás volt – méghozzá a jobbak közül. Kedves karakterek, kiszámítható – ámde szórakoztató – történet (1-2 meglepő csavarral, némi akcióval), és CSODÁLATOS helyszínek! Már a Napsütötte Toszkána óta álmodozom róla, hogy egyszer elmegyek Positano-ba – és nagyot dobbant a szívem, mikor az első lapok után kiderült, hogy ez lesz az egyik helyszín – pedig „csak” Nápolyra számítottam… :)) Most még inkább elvarázsolt a hely – és az is, amit a könyv végi interjúban ír róla Fejős Éva, hogy mivel kezdte ott a reggeleit… ;) Szóval, nagyon tetszett a könyv, rendesen kiugrasztott az esős (ma már havas) novemberi hétköznapokból. És az fogalmazódott meg bennem, ha máshogy nem megy, akkor akár „Térden állva jövök hozzád”, Positano! :D+>2palneniki 7 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

<pMég csak mostanában kezdtem el Fejős Éva könyveit olvasni. Sok volt a negatív kritika. Ezektől függetlenül nekem tetszenek ezek a történetek. Néha kell egy kissé könnyedebb könyv. Ezek a történetek nem csöpögnek a romantikától, nincs oldalakon keresztül ecsetelt szexuális együttlét, nincs véres gyilkosság, és sehol egy vámpír. Teljesen hétköznapinak tűnő olvasmány, amiben mégiscsak van egy kis plusz.
Imádtam, ahogy az olasz falvakat, városokat leírta, a ruhák, az ételek… tényleg kicsit úgy éreztem, mintha én is ott lennék.
A végén kicsit szappanoperásra sikerült a Verbovszky-András családi kötelék, de ennyi bőven belefér szerintem.
A Nagyin meg egyszerűen behaltam! Kissé eltúlzottnak láttam a karaktert, de a való életbe teljesen beilleszthető! :)
Mostantól elkezdem begyűjteni az összes Fejős Éva könyvet, mert kíváncsi lettem! :)+>1l2njpx 2014. január 17., 19:06−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

<pTudom, hogy „illik” nem szeretni Fejős Éva regényeit, de én bizony olvasom őket, és legtöbbször jól szórakozom. Könnyű, pörgős kis ponyvák, és abból viszont a jobb fajta. De ez most nem jött be. Pörgős volt, az tény, de a 3-4 szavas mondatok iszonyú fárasztóak, mintha pingpongoznának az agyamban, és idétlenek a fél oldalas fejezetek is. Szokásos nemszeretem számomra FÉ-nél, hogy mindenki olyan jó gazdag, röpköd bárhova, vásárol bármit. Az öregasszony vonala már kínosan rettenetes volt, a Laura-Anrás-Verbovszky vonnal meg egészen brazil szappanoperás.2 hozzászólás+>1ZabothegyezőIP 2013. december 18., 06:55−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

Éva olyan szépen ír a Dunapartról, hogy aki eddig nem állt meg bámulni a folyót, az is kedvet kaphat leülni kicsit a partra, s megpihenni. Nápolyról, s a környező kisvárosokról, a tengerpartról szintén olyan képet kapunk, amitől lesz egy kellemes érzése az olvasónak lapozgatás közben, utána pedig megjön a kedve egy szapora összepakolásra, s elutazásra az olasz partvárosokba. Számomra mégis a stílus miatt szerethető Fejős Éva írása. Pörgős párbeszédek, rövid, de velős leírások, itt egy irónia, ott egy szarkazmus, ide kell egy baszd meg, oda egy szeretlek, és máris a hatszázadik oldal felé közelítesz, vége a történetnek.

A teljes recenzió a blogon: http://olvasokasarokban.blog.hu/2013/12/18/fejos_eva_napolyi_vakacio

+>1hajnalihold 11 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>lotti531 5 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>dicsusz 9 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>Diána_Kárándi 3 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

Viszont én a sajtos-tejfölös lángosokkal vagyok! :)+>Thaliavilaga 5 hónapja−15%

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%


Népszerű idézetek

+>1strawberryxxoP 2 hónapja

– Édesanyád ?
– Édesapád ?
– …
– Uhhh… Együtt vannak. Egész nap.
– Hát ez… jó, nem ?
– Fogalmam sincs. Ez nem olyan, mint amikor valaki ráiszik a másnaposságra ?
– Nem hiszem, Nikol.
– Niki.
– Niki. Ez inkább… olyan, mint amikor valaki rátalál egy régi barátra.
– Hmmmm…

416. oldal

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>Málnika 10 hónapja

Mintha egy filmet látott volna maga előtt, és most rájött, hogy bármikor visszapörgetheti, és megváltoztathat benne korábbi jeleneteket. Most először érezte magát igazán szabadnak. Szabadnak, akit nem irányít senki- aki a saját életét éli. A saját döntéseivel. Bármit megváltoztathat a saját filmjében.

399. oldal (Erawan Könyvkiadó, 2013)

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>Málnika 10 hónapja

Niki pár hete még biztosan nem fogadta volna el a nyereményt, de valamire rádöbbent itt, Nápolyban: ha megpróbál jóban lenni magával, akkor sokkal könnyebb minden… És most ahhoz, hogy jóban legyen magával, egy kicsit szüksége volt arra a csizmára. Kicsinyes gondolat? Korábban egyáltalán nem értette az olyan embereket, vagy legalábbis nem tudott azonosulni velük, akik számára egy tárgy, egy cipő, egy ruhadara fontos volt. Most viszont bekattant. Kell az a csizma.

420-421. oldal (Erawan Könyvkiadó, 2013)

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>tündérrózsaP 8 hónapja

Vastraverzek jelezték, hogy nappal ezen a környéken is kirakodós vásárokat tartanak.
– Nappal könyveket árulnak itt – mutatott körbe Giacomo. – Antikvár könyveket, használt köteteket.

347. oldal

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%

+>strawberryxxoP 2 hónapja

ujjával rajzolt a testemre, miközben csókolóztunk

338. oldal

Fejős Éva: Nápolyi vakáció 89%


Hasonló könyvek címkék alapján

−15%−15%−15%−15%−15%−15%

Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is


1
 

Fejős Éva: Karibi nyár 75%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Karácsony New Yorkban 69%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Dalma 62%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Helló, London 80%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Cuba Libre 74%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: A mexikói 66% Mindig egy lépéssel előtted jár

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Eper reggelire 67%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Csajok 57% A Vénusz-lakók mindennapjai

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Hotel Bali 67%

1 szavazat · Összehasonlítás

1
 

Fejős Éva: Bangkok, tranzit 68%

1 szavazat · Összehasonlítás

 

Könyvajánló

Lara Adrian: A vámpír csókja 78%

3.499 Ft 500 Ft
−86% a Molyboltban!

Akciós könyvek »


Egyéves pro

http://moly.hu/pro-tagsag

 

3.990 Ft

Tovább a Molybazárra »


Könyvek akár 27% kedvezménnyel a sikerlistákról 1-2 napos szállítássalBezár
 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"