Könyvajánló

Joyce Meyer:
Jó szokások kialakítása rossz szokások kitakarítása

Jó szokások kialakítása rossz szokások kitakarítása Jó szokásokat vehetünk fel, és rosszakat hagyhatunk el ismétlés útján. A szakemberek szerint harminc nap alatt kialakítható vagy megtörhető egy szokás, ezért arra hívlak, hogy próbáld meg: változtasd meg az életedet szokásaid megváltoztatásával! Először talán nehéz lesz, de szorgalommal és türelemmel végül sikerülni fog. A jó szokásokat, amelyeket állításunk szerint szeretnénk kialakítani, többek között azért nem sajátítjuk el, mert az azonnali kielégülés kultúrájában élünk. Mindent azonnal akarunk, és nem értjük, hogy a sok jó dolog, amire vágyunk, és amire szükségünk van, nem lesz csak azért a miénk, mert akarjuk. Jó szokásokat azok tudnak kialakítani, akik kitartanak, és semmiképpen sem adják fel.
Vince Lombardi azt mondta: „A győzelem szokás – sajnos, a vereség is az.” Azt is mondta: „Amikor megtanulunk feladni valamit – a feladás már a szokásunkká is vált.”
Hozd meg most azonnal a döntést, hogy a jó szokások kialakításának és az elhagyni kívánt rosszak megtörésének területén győztes lehetsz, és az is leszel!
Sose fogj hozzá semmihez kételkedve és attól rettegve, hogy kudarcot vallasz! Úgy kezdj hozzá ehhez a könyvhöz, hogy hiszed: meg tudsz változni! Isten segítségével képes vagy jó szokásokat kialakítani, és rosszakat elhagyni. Jó szokások kialakításával jobb emberré válhatsz.
 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"