Hírek

2016.3.21.

TAVASZI TÁRLAT

Tisztelettel várjuk a TAVASZI TÁRLAT megnyitójára, 2016. március 21-án, hétfőn, 18 órakor a Szabadkai Városi Könyvtár kiállítótermébe.

Paszterkó Richárd 1995-ben született Szabadkán. Tíz éves kora óta tagja a szabadkai Népkör Művelődési Központ Boros György tanár vezetése alatt álló Oláh Sándor Képzőművészeti Szakosztályának. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző kar Képi ábrázolás szakának másodéves hallgatója. Tanulmányait tervezőgrafika terén szeretné folytatni. Ábrázolási technikái a tradicionális sokszorosító grafika, a mai számítógépes grafika, a festészet, montázs és ezek permutációja.

Számos hazai és nemzetközi díjat szerzett, így Oroszországban kisgrafika kiállításon, Lengyelországban, Újvidéken és Szabadkán, Ex libriséért, s jutalmazott lett grafikája Magyarországon és Bulgáriában is.

Danica Popović 1994-ben született Szabadkán. Általános iskolásként a Junior Music Studio művészeti iskola rajz és zeneszakára járt. A gimnáziumban negyedikes korában a Gymnasium folyóirat részére készített fényképeket. A képzőművészet mindig is a szíve csücske volt, mégis az újvidéki Bölcsészkarra anglisztika szakára íratkozott, ahol most harmadéves, közben 2015-ben beíratkozott az újvidéki Művészeti Akadémiára is, így most mindkét egyetemen párhuzamosan tanul, az Akadémiánrajz szakon Olivera Marić Nedić rajztanár osztályában, fényképészet szakon pedig Jelena Kovačević Vorgučin osztályában.

Ognjen Tadić 1996-ban született Szabadkán. Az általános iskola elvégzése után a Global Közgazdasági Középiskolába íratkozott, ahol Vasilije Vujović fotográfus bevezette a fényképészet világába. A pályáját az újvidéki Művészeti Akadémián fényképészet szakon folytatja Jelena Kovačević Vogoručin mentor osztályában. Ognjen azt vallja, hogy a fényképészet mindig is élete mozgatórugója lesz.

Fotó Galéria

 
Kezdőoldal Szolgáltatás Kapcsolat Nyitva tartás
Magunkról Hírek Mi történt nálunk? Kölcsönző osztály - felnőtt részleg Gyermekosztály Módszertani szakszolgálat Tudományos osztály Digitális könyvtár Kiadványaink Helyismereti gyűjtemény Régi és ritka könyvek gyűjteménye Fiókkönyvtárak Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok Irodalmi KIŠ-ernyő Balint Vujkov Napok Amerikai Kuckó "Kalandozás Könyvországban"